Budafokon a református egyházközség szervezése 1900-ban kezdődött, ekkor tartották az első szabadtéri istentiszteletet egy helyi lakos házának udvarán. Az első imaház a Kereszt utca és az Árpád utca sarkán épült fel 1910-ben. 1917-ben már kicsinek bizonyult ez a hajlék, így a Törley téren vásárolt egy nagy telket a gyülekezet. 1922-ben új lelkésze lett a budafoki reformátusoknak: Demjén István (1888-1962), aki óriási hittel és lelkesedéssel fogott hozzá a gyülekezet szervezéséhez és az új templom építéséhez. Munkájának és a hívek összefogásának Isten kegyelméből meg lett az eredménye: 1927. októberében Ravasz László püspök felszentelte a ma is meglévő templomot.

Demjén István 1952-ig volt lelkésze a gyülekezetnek, amikor is politikai nézetei miatt kényszernyugdíjazták és kitelepítették.

A gyülekezet további lelkészei:
1952-1959 Kenéz Ferenc
1959-1962 Virágh Sándor
1962-1987 Tánczos Zoltán
1987-1997 Pásztor János
1997-2001 Illés Dávid
2002- Nagy Péter

Korábban a gyülekezethez tartozott Albertfalva és Kelenvölgy is a XI. kerületből, de 1999. július 1-től Budafoktól független, önálló misszió egyházközségként kezdett ez a két egyházrész együtt működni. 2002-től Albertfalva és Kelenvölgy önálló gyülekezetté szerveződött. Budafokon 1998-ban indult a Halacska óvoda. Jelenleg Nagytétényben is működik egy tagóvoda Kishalacska néven. 2011-ben indult a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola szervezése, 2012-ben beiratkozott az első évfolyam két osztállyal.

Hitvalló elődeink

Demjén István (1888-1962) 1922. július 16-án foglalta el a budafoki református gyülekezet lelki-pásztori állását, amit elődje, Murányi János 1921 februárjában Amerikába távozva hagyott el. Demjén István három és fél évig szolgált az I. világháborúban a harctéren, részben a fronton, részben különböző kórházakban, majd a bánáti Kevevárán volt lelkész, ahonnan a szerbek űzték ki. Ezzel az időponttal kezdődött Budafokon 30 éves szolgálata.

Demjén István szolgálatának nyoma a mai budapesti XI. és XXII. kerületben is számos emberi lélekben és épületben megtalálható. A legjelentősebb épület a budafoki református templom. A templom építésének kezdeményezője és fő szervezője volt. Az építkezés megalapozója az a lelki építő-munka volt, aminek eredményeképp 1926-ra megduplázódott (kb. háromezerre) a református hívek száma. Többségük kis jövedelmű ember volt. Demjén István adatai szerint 95%-ban gyári munkás, 4%-ban altiszt, villamoskalauz, motorvezető, stb., mindössze 1%-ban tisztviselő ill. diplomás ember. Sokan a trianoni határokon túli területekről érkeztek vagy a vidéki munkanélküliség és szegénységség elől menekültek a gyülekezet területére, ami akkoriban Albertfalvától Kelenvölgyön és Budafokon át Nagytétényig terjedt.

A gyülekezet a nehéz –szinte reménytelen anyagi, de hitben élő lelki- körülmények között 1924 tavaszán indította el a komoly gyűjtőmunkát a templomépítésre. Demjén István szerény lelkészi fizetéséből tett egymillió koronás adományt, Madary Lajos főgondnok ötszázezer koronát felajánlott fel. Az 1924-es év 52 vasárnapjából 18 alkalommal utazott el a lelkész presbiterekkel vidéki gyűjtésre. Az 1925-ös minisztériumi engedély alapján nemcsak a lelkész és a presbiterek, hanem a gyülekezeti tagok is végigjárták az ország szinte minden települését, hogy a megcsonkított ország egyik első új templomát felépíthessék. Ezt az ország minden tájáról érkező támogatást fejezi ki a templom bejáratának két jelmondata: „Tebenned bíztunk eleitől fogva” (a főbejárat felett) és a „Magyar Fel-támadás Temploma” (az előtérben). A templom alapkövét 1926. augusztus 14-én tették le. Az építkezésen az alapot a gyülekezeti tagok munka előtt (reggel 3 és 6 óra között) és után (délután 5 és 10 óra között) saját kezükkel ásták ki. Az ünnepélyes felszentelésre 1927. október 2-án került sor.

A budafoki templom építésén kívül azzal szinte egyidőben Kelenvölgyben gyülekezeti ház, Nagytétényben imaház is épült. Az albertfalvai református imaház is Demjén István szolgálatának köszönhető.

Az emberi lélek szolgálata terén a szokásos lelkészi feladatokon túlmenően Demjén István alapította 1922-ben a 241.sz. Bethlen Gábor cserkészcsapatot, amit a Rákosi-rendszer betiltott, és csak a rendszerváltozás után indulhatott újra. Többek között Dávid Géza kajak-kenu mesteredző is ebben a csapatban szerezte az első vízi élményeket. A szegény családok támogatására diakonissza állást szervezett, balatoni telkeket vásárolt és egész nyáron gyermekeket táboroztatott. A teljesen árva gyermekek gyámságát személyesen vállalta el. A magatehetetlen öregek napi ellátását is megszervezte. Sokan jutottak álláshoz a lelkész közreműködése és ajánlólevele révén pl. a GAMMA üzemeiben és a Csonka János Gépgyárban.

Egyházi Híradó címmel gyülekezeti lapot indított, ami később Református Híradó néven országos újsággá lett.

1945 után a szovjet csapatok hazánkban történő tartózkodása kapcsán olyan fogadalmat tett, hogy amíg itt vannak, nem vágja le a szakállát. 1952-ben erre a tekintélyes méretű ürügyre hivatkozva kényszernyugdíjazták és kitelepítették Örkénybe, ahol fia református lelkész volt. Ott hunyt el és ott is temették el 1962-ben. Demjén István sugárzó személyisége, eredményes munkássága bárki számára mintát jelenthet méltó példaképet kereső korunkban.

Dr. Takács Pál (1900-1977) 1900. március 21–én született Debrecenben. A Pázmány Péter tudományegyetemen diplomázott 1926–ben belgyógyász–szakorvos szakon. 1927-ben került Budafokra. Praktizálása során kiderült, hogy egy rendkívüli diagnoszta lakozik benne melynek híre ment nem csak Budafokon, hanem Budapesten is.

Budafok népességét jól megismerte a hosszú évek alatt. Rózsavölgytől Nagytétényig igazi háziorvosa volt szinte mindenkinek. Több korosztályt kezelt, ismerve a nagyszülőktől az unokákig egy családon belüli összes betegséget, gondot.

A budafoki református gyülekezet presbitere, majd gondnoka is volt. 1931-ben harangot öntetett a budafoki református templom részére.

1944-től a Plébánia u. 3. sz. alatti házat megvéve annak rendelőjében kezelte a betegeket. Az ostrom alatt a budafoki Tüdő Szanatóriumból az orvosok elmenekültek. Takács doktor öt gyermekével és várandós feleségével átköltözött a szanatóriumi légópincéjébe. A kórházban mindenkit ellátott, aki ott volt, illetve akit az utcáról bevittek, civileket, magyar és orosz sebesült katonákat egyaránt. A szegények orvosa volt. A háború alatt és után a nehéz években gyakran előfordult, hogyha nem tudta a beteg kiváltani a gyógyszerét ő adott rá pénzt.

A háború utáni években a rendkívüli nehézségek ellenére is hat gyereket neveltek a Plébánia utcai házban. 1950-ben az államosítás után a Budafoki SZTK–ban lett belgyógyász főorvos. 1956 közepén a családi házban levő rendelő megszűnt mivel magánpraxist nem folytathatott. Az 1956-os forradalom idején a Forradalmi Bizottság helyi elnökének választották és kikérték véleményét az átalakulással kapcsolatos megbeszéléseken is.

Sokan akarták más helyi szervezetek vezetőjének, de ő hivatásából eredően elsősorban mint orvos akarta szolgálni az embereket. Budafokon a forradalom alatt a belvárosban és széles környezetében nem voltak harcok, nem volt atrocitás és nem volt lincselés. Ez nagy részben köszönhető Takács doktornak is, mivel hallgattak a szavára. 1957-ben letartóztatták. Ellene „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés” vádjával indult büntető eljárás. „Legfőbb bűne” az volt, hogy az emberek hallgattak rá és „visszaélve ezzel mennyit árthatott volna” a rendszernek. A büntetőeljárás végén a legfelsőbb bíróság életfogytiglan tartó börtönbüntetésre, 10 év jogvesztésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. A büntetés végrehajtására elvitték a Váci börtönbe ahonnan 1963. március 29-én szabadult. Szabadulása után a KISTEXT–nél lett üzemorvos. 1977. július 23-án halt meg.

Rólunk írták

Pali bácsi mosolya
Emléktábla avató ünnepség (Dr. Takács Pál Park)
Templomunk bemutatása egy budafoki tini videoblogjában