Az ifjúsági csoportok, vagy röviden, az ifik, olyan fiatalokból álló közösségek, melyeknek középpontjában az Istennel és egymással való kapcsolat áll. Az ifiken együtt gondolkodunk a hitről, a keresztyénségünkről. Sok-sok, életünket érintő kérdés felmerül egy-egy Ige, vagy beszélgetés kapcsán. Az ifik célja, hogy a fiatalok személyisége, és hite együtt fejlődjön. Hogy mire felnőnek, biztos, keresztyén identitásuk legyen. Cél az is, hogy a fiatalok már most megtalálják a helyüket a gyülekezetben, sőt, az egyházban. Az ifiken kötött kapcsolatok talán a legszorosabbak, hiszen itt lehetőség van egymást biztatni, meghallgatni, tanítani, egymásért imádkozni, együtt nevetni, és együtt, egymás hite által növekedni. Szeretettel várunk minden fiatalt, a korosztályának megfelelő ifjúsági alkalomra! Minden alkalmat általában a gyülekezeti teremben tartunk.
A Budafoki Református Gyülekezet énekkara 2003 őszén indult újra Bódiss Tamás vezetésével, a gyülekezet azon tagjaiból, akik szeretnek énekelni és énekhangjukkal ilyen szervezett formában is szeretnék Istent szolgálni. A kb. 15 fős együttest 2009 szeptembere óta Ábrahám Edit vezeti.Jó hangulatú próbáinkat minden hétfőn 18.00 és 19.00 óra között tartjuk a gyülekezeti teremben.Fő működési területünk a vasárnap délelőtti istentiszteleten az énekek vezetése és színesítése. Az elmúlt években a fő ünnepekhez kapcsolódva a következő különleges liturgikus események váltak hagyománnyá, melyen az énekkar nagyobb szerepet vállal: Karácsony éji istentisztelet Nagycsütörtöki lamentációs istentisztelet Az úrvacsorás istentiszteletekhez egy-egy alkalomhoz illő zsoltár illetve hangszeres kísérettel előadott darab megtanulása és előadása már hosszú ideje hozzátartozik.Ünnepi kórusművekkel emeljük nagyobb egyházi ünnepeinken az istentiszteletek fényét: virágvasárnap húsvét utáni 1. vasárnap pünkösdvasárnap a reformáció ünnepén 4. adventi vasárnap Amennyiben erre lehetőség adódik, természetesen más alkalmakkor is dicsérjük Istent. A Budafoki Mozart Ifjúsági Zenekarral 2011 óta tartó együttműködésnek köszönhetően több közös koncertet rendeztünk, illetve szerepeltünk egymás rendezvényein. 2014 óta egyre növekvő létszámban veszünk részt a Református Zenei Fesztiválon az 500 fős Fesztiválkórusban.
Ábrahám Edit
Gyülekezetünkben évek óta szervezünk a keresztelőjükre vagy konfirmációjukra készülő, illetve a keresztyén hit iránt érdeklődő felnőttek számára egy belépő, az alapvető kérdéseket tisztázó sorozatot, az ún. Keresztkérdéseket.
Az évente tavasszal és ősszel megrendezésre kerülő 10 alkalmas sorozat heti rendszerességű találkozásain egy rövid bevezető előadás hangzik el, majd pedig együtt keressük a válaszokat a Biblia segítségével az éppen aktuális kérdésekre, például: Mit gondol Istenről a keresztyénség? Mi a probléma az emberrel és milyen megoldást kínál a keresztyén hit? Megbízható-e a Biblia? Mit mond a világban található gonosszal kapcsolatosan a Szentírás? Nem várunk semmiféle elköteleződést, későbbi tagságot vagy részvételi díjat, csupán azt kérjük, hogy aki elkezdi a sorozatot, az lehetőleg végig maradjon együtt a csoporttal.
Eddigi tapasztalataink alapján a résztvevők számos esetben a gondolkodásukat, világképüket átformáló felismerésekben részesültek. Érdemes egyszer legalább az felnőtt életünk során időt szakítani rá, és rendszerezetten megismerkedni a keresztyén hit alapjaival.
Jelentkezni, a következő induló csoporttal kapcsolatosan érdeklődni a gyülekezeti e-mail címen keresztül lehet:
Az Ádám-kör hosszú ideje a gyülekezet férfi tagjainak egyik legerősebb csoportja. A mintegy 25-30 fős csoport tagjai (átlagosan 10-15 fő) kéthetente csütörtök esténként 19:00-tól találkozik, mindig máshol, egy-egy csoporttag házánál. A közös vacsorát, kötetlen beszélgetést követően egy-egy előre meghatározott témáról beszélgetünk. Nem klasszikus "bibliaóra", tehát nem a lelkész előadását hallgatjuk, hanem vezetve ugyan, de mégis közösen keressük a válaszokat az aktuális kérdésekre. Milyen kérdésekkel foglalkozunk? A nehezen érthető bibliai történetek mellett a munka világának problémái, a családi szerepek, párkapcsolat és gyermeknevelés kérdései kerülnek elő a leggyakrabban. Mindenkinek javasoljuk, aki szeretne megismerkedni kicsit jobban a gyülekezetünkkel, szeretné, ha a férfiak arcaihoz személyes történetek is kapcsolódnának. A csoport következő alkalmával és a részvétellel kapcsolatosan Szalontay Károly presbiternél, a csoport koordinátoránál lehet érdeklődni.
A BUDAFOKI REFORMÁTUS IFJÚSÁGI ZENEKAR (rövidebb nevén a BRIZ) 2011 őszén alakult olyan gyülekezeti fiatalokból, akik jól játszanak fúvós hangszeren vagy gitáron, és szeretnek Isten dicsőségére együtt muzsikálni. Az elmúlt időszakban szerepeltünk a gyülekezeti kórussal együtt a Szőlőskert gyermeksátor programján, a hittanévnyitó- és évzáró istentiszteleten, és az adventi hittanos műsoron. Rendszeres szolgálataink: minden hónap 2. vasárnapján az összevont gyermekistentiszteleten tanítunk egy-egy éneket a gyerekeknek, az utolsó vasárnapokon az iskolásoknak rendezett Ajtónyitó ifjúsági istentiszteleten és a nyári hittantáborokban is mi adjuk a zenei kíséretet. Külön öröm számomra, hogy folyamatosan érkezik az utánpótlás a fiatalabb zenészek személyében, így a zenekaron belül megfigyelhető a „kicsik” és a „nagyok” korosztálya, valamint hogy megtaláltam már az utódomat Lévai Attila helyettes zenekarvezető és „zenei mindenes” személyében.
Péntek, 18:00-20:00 – Wifi ( A Világ Világossága Ifihez a 13-15 éves korosztály tartozik) Szombat, 17:00-19:00 Ifi (Az FBI és Areo csoportokba a 15-18 évesek tartoznak) Vasárnap 17:00-19:00 Fiatal felnőtt kör (Ezt az alkalmat a 19-30 éveseknek ajánljuk)
A BUDAFOKI REFORMÁTUS IFJÚSÁGI ZENEKAR (rövidebb nevén a BRIZ) 2011 őszén alakult olyan gyülekezeti fiatalokból, akik jól játszanak fúvós hangszeren vagy gitáron, és szeretnek Isten dicsőségére együtt muzsikálni. Az elmúlt időszakban szerepeltünk a gyülekezeti kórussal együtt a Szőlőskert gyermeksátor programján, a hittanévnyitó- és évzáró istentiszteleten, és az adventi hittanos műsoron. Rendszeres szolgálataink: minden hónap 2. vasárnapján az összevont gyermekistentiszteleten tanítunk egy-egy éneket a gyerekeknek, az utolsó vasárnapokon az iskolásoknak rendezett Ajtónyitó ifjúsági istentiszteleten és a nyári hittantáborokban is mi adjuk a zenei kíséretet. Külön öröm számomra, hogy folyamatosan érkezik az utánpótlás a fiatalabb zenészek személyében, így a zenekaron belül megfigyelhető a „kicsik” és a „nagyok” korosztálya, valamint hogy megtaláltam már az utódomat Lévai Attila helyettes zenekarvezető és „zenei mindenes” személyében.
A BUDAFOKI REFORMÁTUS IFJÚSÁGI ZENEKAR (rövidebb nevén a BRIZ) 2011 őszén alakult olyan gyülekezeti fiatalokból, akik jól játszanak fúvós hangszeren vagy gitáron, és szeretnek Isten dicsőségére együtt muzsikálni. Az elmúlt időszakban szerepeltünk a gyülekezeti kórussal együtt a Szőlőskert gyermeksátor programján, a hittanévnyitó- és évzáró istentiszteleten, és az adventi hittanos műsoron. Rendszeres szolgálataink: minden hónap 2. vasárnapján az összevont gyermekistentiszteleten tanítunk egy-egy éneket a gyerekeknek, az utolsó vasárnapokon az iskolásoknak rendezett Ajtónyitó ifjúsági istentiszteleten és a nyári hittantáborokban is mi adjuk a zenei kíséretet. Külön öröm számomra, hogy folyamatosan érkezik az utánpótlás a fiatalabb zenészek személyében, így a zenekaron belül megfigyelhető a „kicsik” és a „nagyok” korosztálya, valamint hogy megtaláltam már az utódomat Lévai Attila helyettes zenekarvezető és „zenei mindenes” személyében.
Szabó Máté