Köszönjük Máró Tamás testvérünknek az igeolvasást. A mai napon megkereszteltük Bartus Lellét, Bartus Balázs és Anett kislányát, valamint Péter Zorát, Péter Balázs és Bagó Antónia gyermekét. Isten áldását kérjük a családok életére! Szomorú szívvel hirdetjük, hogy az elmúlt héten vettünk búcsút Vörös Lajos testvérünktől, akinek a ravatala mellett a Jn. 11:26. alapján hirdettük a feltámadás reménységét: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha." Ugyancsak a héten búcsúztunk el Kató Ibolyától, akinek a sírja mellett ugyancsak János evangéliumából szólt Jézus ígérete: „Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek.” Isten vigasztalását kérjük a családok számára. Heti imatéma javaslatunk: Imádkozzunk a keresztyének lelki egységéért! Alsós hittantábor: 06.30-07. 04., Felsős hittantábor: 07. 14-18. Elindult a nyári tábori jelentkezés, a honlapunkon keresztül érhetjük el a jelentkezési lapot. Mindenkit bátorítunk, hogy jelentkezzen időben, a helyek ötöde két nap alatt betelt. A hirdetőtáblán láthatók olyan kisebb-nagyobb feladatok, amik a templom és környezete rendben tartását segítik. Aki vállalja ezek megoldását, írja oda adatait az adott feladathoz vagy jelentkezzen Szabó Csaba presbiternél. Hálásan fogadjuk a kárpátaljai rászoruló testvéreink számára nyújtott adományokat. Köszönjük a tavalyi 1%-os rendelkezéseket. Kérjük, hogy idén is támogassák egyházunkat és gyülekezetünk alapítványát! Minta megtalálható a pénztárosi asztalnál, ami a megújult fogadó térnél az iratterjesztés előtt található!